hogyn tanuljunk angol szavakat okostelefonnal

BLOG: Hogyan tanuljunk angol szavakat a telefonunk segítségével?

Az angol szavak tanulását segítő eszközök az életünk részei ma már. Elegendő belenyúlni a zsebünkbe és máris kitárul a világ. Olyan bőséges tudáshoz férhetünk hozzá, amit korábban elképzelni sem tudtunk.

Persze a hatékony angol kommunikációhoz ez nem elég, viszont sokkal könnyebbé teszi a nyelvtanulást. Az angol szókincs bővítésére pedig speciális eszközök, alkalmazások is rendelkezésünkre állnak.

Szokj rá a tanulásra

Rendszeresen használjuk a Facebook-ot, az Instagramot és ki tudja még mennyi felületet. Gyakran ránézünk, egyfajta szokásunkká válik, hogy megnézzük a Facebook hírfolyamot, történt-e valami érdekes.

Alapvetően egyet is érthetünk abban, hogy ez a fajta addikció nem túl előnyös. A túl sok közösségi oldal nézegetés egy idő után nyomot hagy a személyes kapcsolatainkban ugyanúgy, mint a lelki egyensúlyunkban.

Más nézőpontból vizsgálva viszont előnyünkre is fordíthatjuk a telefonon lógás idejét. Az az 5 perc, amit az Instagram vagy a Facebook hírfolyamának a frissítésére fordítunk naponta többször is, felhasználható tanulásra is. Ehhez pedig néha tényleg elég napi 5 perc.

Mutatjuk, hogyan bővítheted a szókincsed okostelefonos alkalmazások segítségével.

Drops – napi 5 perc 

A Drops már-már nevetségesen egyszerűnek tűnik, de ugyanakkor nagyon is hatékony. Alapesetben napi 5 percet használhatod. Az 5 perces korlátnak viszont célja van.

Sok alkalmazásnál előfordul, hogy amíg az újdonság erejével bír, sokan használják, aztán szépen gyorsan csökken is az érdeklődés. Amennyiben hamarabb leteszi a felhasználó az alkalmazást, mint hogy rászokjon a használatára (ami több mint 20 nap), akkor az alkalmazás akármilyen jó is, feledésbe merül.

Itt próbált újítani a Drops. Kevesebbet enged, így tovább marad érdekes. 

Egyébként maga az alkalmazás az első indítás során konkrétan rá is kérdez, hogy segítsen-e rászokni a használatára.

Duolingo – Játékos nyelvtanulás

A Duolingo egy nyelvtanuló platform, ahol az angol nyelven felül sok más nyelvet is tanulhatunk, gyakorolhatunk. Szintén folyamatos használatot követel, nagy előnye, hogy nem csak a memorizálást segíti, de különböző feladataival a kiejtést és a szövegértést is fejleszti.

Összességében nem is egy szótanuló alkalmazás, hanem egy komplex nyelvtanulási rendszer.

A Duolingo nagyon sok játékosított megoldást alkalmaz, így szórakoztatóbbá teszi a nyelvtanulás folyamatát.

Anki – A profi nyelvtanulók csodafegyvere

Az Anki a nagy öreg a digitális tanulás terén. A segítségével szókártyákat készíthetsz (vagy letölthetsz mások által készített készleteket). Ezeket a rendszer az úgynevezett időzített ismétlés módszerével betanítja neked. 

Ennek a módszernek a lényege, hogy a kártyákat egyre nagyobb időközökkel ismételteti így maximalizálható a naponta megtanult új szavak száma.

Szóval egyszerűen megnyitod és az Anki tudni fogja minden egyes kártya esetében, hogy azt mikor érdemes ismételni annak érdekében, hogy hosszú távon rögzüljön a memóriádban.

Melyik alkalmazást válasszam angol szavak tanulásához?

Ha már úgyis előveszed a telefont, és időt töltesz rajta, akkor megteheted, hogy az Instagram átnézése helyett megcsinálod a napi 5 perced a Drops-ban, átnézel egy leckét a Duolingo-ban, vagy ismétled az Anki kártyáidat.

Persze nem javasoljuk, hogy túlzásba ess. Próbáld ki mindhárom alkalmazást és utána döntsd el, hogy számodra melyik a legmegfelelőbb.

Ha pedig úgy érzed, további segítségre, tapasztalt tanárokra van szükséged, keresd angol nyelvtanfolyamunkat.

További BLOG bejegyzések

Kérje személyre szabott árajánlatunkat!